Oldalak

2011. szeptember 13.

Hajfestés otthon - barnából szőkét (folytatás)

Mivel nem tetszett a múltkori szőke, már nagyon közel álltam hozzá, hogy újra barna legyek...de a legnagyobb szőkellenesek -anyukám és a férjem- lebeszéltek róla. Így adtam még egy esélyt, hátha most sikerül összehozni vmi szép, kevésbé vöröses beütésű színt. Jelentem, SIKERÜLT!!! ÉS még szőkítőpor sem kellett hozzá! 

Fodrászkellékesben kapható Wella Koleston hajfesték, 12.81 számú, 12% hidrogén peroxiddal. A tövén 60 percig hagytam, majd a hajvégeket bevizeztem és rákentem a maradékot, összefésültem, majd 8 percig hagytam rajta. Végre egy olyan festék, ami leszívja a sötét vörös pigmentekkel teli eredeti hajszínem, úgy hogy szép szőke az eredmény! Persze a korábban festegetett, leszívatott hajvégeim még nem tökéletesek, de már nagyon közelít ahhoz, amit elképzeltem magamnak:)

Eddigi próbálkozásaim, sajnos nem mindegyikről tudok fotót mellékelni:

1. Először csokibarna voltam, londa 673, természetes fényben világosabb, vöröses beütéssel

A fotó májusban készült, 24 hetes terhesen, Pécsi Tudományegyetem reklámfotója. A "szülő nőt" én alakítottam:) Azért amikor élesben ment augusztusban, annyira nem vigyorogtam......


Egy másik kép, a hasam alig fért el az asztal alatt...Biotechnológiai laborban:


2. Következő festésnél egy árnyalattal világosabbra festettem, Garnier 7.3-mal (aranyszőke) Egész hasonló lett, mint a képen, csak sötétebb



3. Utána jött pár csík melír, Palette A10 ultra hamvasszőkével, nem sokat dobott rajta.

4. Wella Koleston 9.0 - nem lett vmi jó, olyan semmilyen, se szőke, se barna

5. Nem volt elég ez a pár csík, így anyu segítségével melírsapkában minden lukon kihúztunk tincseket, 6 % hidrogén peroxid + wellás szőkítőporral

6. Július elején a Balatonon nyaraltunk, ott vettem a Rossmann-ban Syoss szőkítőt (a legerősebbet, 12.0), az egész hajamra rákentem. Elég rezes lett, így került rá Loral Casting Creme Gloss 1021 világos gyöngyszőke


Nyugi, alkoholmentes, nem ettől nőtt meg a hasam:)))


Syoss világosító festékek, én a 12.0-t használtam, az eredmény a 10.0-ra hasonlít, de ez függ a kiindulási színtől ugyebár...:



7. Július végén elmentem fodrászhoz, mert nagyon kezdett sárgulni a hajam.....elég jó színt festett -fogalmam sincs, miket kent rá, többfélét kevert), meg vágott is sokat. 

8. Augusztus közepére jócskán lett tövem, így kentem rá Majiblond Loreal-t + 12% hidrogén peroxiddal, szám szerint a festék 9.11-es. Hiába az extra hamvasságot ígérő márkás festék, ami akár 4 és fél árnyalatot világosít, a tövem igen sárgás lett.....hiába mostam Schauma Silver samponnal, inkább csak lila lett...mint az öregasszonyoknak, jájjjjj

Utolsó pocak kép, pózolj tükör előtt :)))))))) (aug 16.) A hajam színe annyira nem érvényesül



9. Nem akartam a szülőszobára ilyen hajjal menni, így szülés előtt egy nappal a hajam végére kentem újra Syoss szőkítőt, hogy világosabb legyen az egész, majd az egészet Loreal Casting Creme Gloss 1010 világos jégszőkével hamvasítottam. 

Na ez volt az a szín, amiről linkeltem is képet szülés után 11 nappal, hogy nem tetszik....(egy vigasztalt, most nem lettem bálna)



10. Most szombaton értem el azt, amire vágytam (szept. 10.)....: Wella Koleston hajfestékkel, 12.81 számú, 12% hidrogén peroxiddal.:)))) (persze csak a tövére ment 12%-kal, ahogy írtam is feljebb)

Még 2 fiú után sem sikerült kiharcolnom egy csajos babakocsit......


 Itt látszik a töve jobban, hogy nem sárga:


Próbáltam levágni a képet, hogy a hajam érvényesüljön:

7 megjegyzés:

Király Hédi írta...

Szia! Milyen volt a hajszíned, mielőtt rákented a Syoss-t? Melyik színt használtad? A rezes színt sajnos nagyon nehéz eltüntetni, de ha tudok, segítek, csak írd meg az előzményeket:) üdv, Hédi

hannama írta...

szőke, barna melírral...és ahol barna melír volt, ott lett most rezes...a töve meg extra világos szőke, pedig már le volt nőve, és az eredeti hajszínem gesztenyebarna, ezért hagytam a tövén hosszabb ideig, a többi részén kevesebb ideig...a 12.0-sat használtam...szerettem volna szőkét, de ezt most úgy érzem sápaszt...

Köszi a gyors választ :)

Annamary

Király Hédi írta...

Szia:) bocs, hogy csak most írok, remélem még nem késő. A Syoss 12-0-sal azért vigyázz, mert ugye szőkítőpor van benne és igencsak roncsolhatja a hajadat, ahol már festve volt. Gondolom a barna melírt akartad eltüntetni, azt nem tudod esetleg magadnak megcsinálni, hogy fóliával csak ezeket a rezes tincseket hozzászőkíted? Utána meg az egészet behamvasítod, nekem a gyöngyszőke árnyalatok váltak be, pl van a Syossnak a mix koktélos 9.52-es, tényleg szép, jobb mint a Loreal Casting 1010 vagy 1021. Én kicsit sokáig hagytam fent és túlságosan bekapta, aztán 1-2 mosással nagyon klassz lett. Azóta csak a tövét festem fodrászkellékesben kapható londa 12.81-gyel, és csak az utolsó 5 percben húzom át végig, de akkor is higítom vízzel.

Király Hédi írta...

Amit még akartam a londa 12.81 ugyanolyan jó, mint a Wella koleston 12.81, csak fele annyiba kerül:) Amit még ki akarok próbálni -kaptam egy jó tippet- alfaparf pp015 ebből 1/3, és 11.11-ből 2/3, 9 vagy 12% oxi 45 percig a fejen 1:1,5 arányban, tehát 60 festékhez 90 ml az oxi, állítólag nagyon szép egyenletes szőke lesz, nem rezes, nem sárga!

Szilver írta...

Kár volt! A barna hajjal igazi csinos jó nő voltál, ez a szőke sápaszt egy jelentéktelen fejű anyuka lettél. Ne haragudj ez nem a te színed.

kiralyhedi írta...

Kedves Szilver! Igazad van, nekem jobb a barna. Csak néha rámjön a szőkeakaroklenniazonnal őrület:))) Remélem, ez volt az utolsó próbálkozásom...

Kamilla írta...

Szia. Szerintem jobb a szőke. Jol áll..

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | cheap international calls